Előszó

A Magyarországi zsidóság a soa után olyan szellemi és vallási hanyatlásnak indult, amelyet a mai napig nem bír kiheverni. A vidéki zsidóság kipusztítása és a nagyvárosi közösségek asszimilálódása beteljesítette azt a mózesi látomást, amelyben az Ö-kkévaló megmutatja az elkövetkező nemzedékek erkölcsi és vallási eltávolodását a tantól és a transzcendentális tapasztalattól, amelyet a közösség és az ima nyújthat a Tóra törvényei alapján. Az embernek a XX. század történelme és emberfeletti léptékű globalizációja mellett már saját öntudatában kell letisztáznia és feldolgoznia az egyistenhit parancsolatait és a hozzá vezető személyes utat. Többségüket már nem elégíti ki az ősök irányított empírikus tapasztalata, saját érzésekre vágynak, amelyek az agyonhasznált jiddiskeit mellett valódi, átörökíthető, nemzedékről-nemzedékre továbbadható vallási beteljesedést nyújthat. Hol van a színről-színre látás, a prófécia, a csodarabbik, vagy legalább egy kis áldás. Így gondolkodik az, aki a vallást nem megéli, hanem él vele. Temérdek kérdés merül fel mindkét oldalról, ám a kérdés lényege nem abban rejlik, hogy miért kell ezeket a parancsolatokat megtartani, hanem abban, hogy hogyan tarthatom meg azokat. Az ember egy, akár az Ö-kkévaló, megismételhetetlen. Rövid életünk alatt számtalan erőszakos (miért?) kérdést intézhetünk egymáshoz, ám ezzel nem a saját egzisztenciánkra kérdezünk rá, hanem csak a körülményeire. Ezek az életünknek azon részei, amelyekben kiélhetjük szabad akaratunk minden apró vágyait és felépíthetjük vele azt a védelmet, amelybe beburkolhatjuk valódi létünk őszinte megnyilvánulását, egyetlenségünk és megismételhetetlenségünk törékeny I-tenközeli tudatát. A bennünket érő külső ingerek, hatások és információk, amelyek egyre vastagabb réteget alkotnak ebben a védelemben, mind jobban eltaszítanak és mind ritkábban engedik éreznünk létünk valódi legbelsőbb ám legnyilvánvalóbb oldalát. Személyes tapasztalatom, hogy az emberek életük előrehaladtával egyre érzékenyebbé válnak arra, hogy vallásosságukat saját magukban tudatosítsák, megéljék, kössék valahová. Ennek reményében elmennek a zsinagógába, leülnek és meghallgatják az imát első lépésben. Majd részesévé akarnak válni annak a megfoghatatlan érzésnek, amikor tfilint raknak, áldást mondanak, felhívják a Tórához. Érzik a szentséget, de nem értik, ezért tanulni kezdenek, megismerkednek a betűkkel és az imákkal, elkezdik mondani, majd szokásukká válik és már kezd hiányérzetük támadni, amikor nem mondják az imákat, amikor nincs minjen, amikor nem tudnak közösségben, ám mégis egyedül az Ö-kkévaló előtt állni.  Vallásunkban az egyén és a közösség elszakíthatatlan egymástól. „ Úgy képzelem, hogy mindig az Örökkévaló előtt állok.”/Tehilim 16.8./  Ekkor jön el az a pillanat, amikor már nincs visszaút attól, hogy elkezdjük megbontani azokat a rétegeket, amelyekbe beleburkolóztunk védelem gyanánt,itt az ideje, hogy  szembesüljünk egyedüliségünkkel és megéljük a vallásunkat. A Miskolci Autonom Orthodox Izraelita Hitközség és a Sófár Miskolci Kulturális Egyesület kézen fogja mindazokat, akik szeretnék egyénileg és közösségben megélni a zsidó vallást. Ehhez persze nélkülözhetetlen a tanulás, azok az apró lépések a kezdetektől, amelyek megnyitják érzékeinket a meghallásra és a megértésre. Előadásainkat úgy válogattuk össze, hogy azok a vallásban járatosok számára is érdekes és részletes a „csupán érdeklődő” számára pedig érthető legyen. Tanulmányaink vezérfonalát R. Löwinger Lipót z”l a Budapesti Orthodox Iskola vallástanára által írt Vallástan képezi, valamint a Satmar Yeshiva Queens által publikált oktatófüzetek.